Grandpierre Attila neve nem lehet ismeretlen a nemzeti körökben járatos személyek előtt. Édesapja nyomdokaiba lépve kettő, a magyar őstörténettel foglalkozó könyve is megjelent már, és ő volt a "frontembere" a méltán világhíressé vált Vágtázó Halottkémek nevű zenekarnak is. A Vágtázó Csodaszarvas gyakorlatilag a VHK utódja. Az első albumuk, a "Tiszta forrás" után tavasszal megjelenik az új lemezük, Végtelen Ázsia címmel, melynek zenei anyaga szintén az ősi, ázsiai lovasnépek zenéjéből merít, és időutazásra visz minket egy pusztai, vad ázsiai vágtázásra. Ez a lemez is egy koncertfelvétel lesz, amit a Petőfi Csarnokban rögzítettek még tavaly decemberben. Belső információnk szerint ott lesznek az idei Magyar Szigeten is.
A Magyar Jelen ezen a héten megjelent számában egy interjú olvasható Grandpierre Attilával.

Letölthető a Letöltések/Zene menüponton belül.

Annak, aki nem ismerné a VHK-t, ami ma már történelem:
Mi is az a VHK?

A címben feltett kérdésre a válasz: Grandpierre Attila előző zenekara, a már nyolc éve feloszlott kultikus, a 70-es 80-as években végig föld alá kényszerített, Vágtázó Halott Kémek.
Ennek a zenekarnak a zenei örökségét folytatja a két éve megalakult Vágtázó Csodaszarvas, azzal a különbséggel, hogy itt már csak akusztikus hangszerek szólalnak meg, szemben a VHK-val ahol az üstdobokon kívül, a klasszikus rockzenei felállással hozták létre azt az elementáris energiákat megmozdító őserőt, ami az akkori zenei életben, példátlan volt.
A VHK magyar és európai zenei életben betöltött jelentőségét nem lehet egy pár sorban bemutatni, de mindenféleképpen jól érzékelteti az a tény, hogy Iggy Pop, Lemmy, (Motorhead), Jello Biafra, (Dead Kennedys) és Henry Rollins, (Rollins Band) is a kedvenc zenekarának nevezte, akik ismerik az említett úriemberek rockzenei jelentőségét, úttörő szerepüket saját stílusuk élén, tudják, hogy ez mekkora elismerés.
Illetve van még egy jópofa történet, ami legendássá vált a 80-as 90-es évek underground zenei köreiben. A most megjelent interjú készítése közben meg is kérdeztem Grandpierre Attilát, hogy ez igaz, vagy csak a városi legendák körébe tartozik?
1986-ban Amsterdam volt Európa kulturális fővárosa, és a legtöbb európai ország kulturális döntéshozóit felkérték, hogy ajánljanak olyan könnyűzenei együtteseket, akikről úgy gondolják, hogy a legjobban képviselni tudják az adott ország zenei életét. Magyarországról az a válasz érkezett, hogy a legjobban a Dolly Roll-t, és az R-go-t ajánlják, rövid időn belül érdeklődtek a holland szervezők, hogy rendben, hogy ezeket ajánlják a legjobban, de mondják már meg, hogy mit ajánlanának a legkevésbé? Erre azt a választ kapták, hogy a VHK-t, azt semmiképpen sem, arról szó sem lehetne, hiszen azok annyira veszélyesek. A VHK abban az időben természetesen ugyanúgy el volt tiltva mindenféle külföldi fellépéstől, mint a fekete bárányoknak nevezett rock csapatok, útlevelük sem volt. A kulturális kapcsolat felvétel után pár hónappal látogatást tett Magyarországon, Beatrix Holland királynő, aki találkozott a magyar kormánnyal, és a hivatalos programja végén jelezte, hogy lenne egy egészen apró kérése, meg lehetne-e oldani, hogy ez a VHK nevű zenekar kiutazhasson az Amsterdami rendezvényre. Erre persze mindenkinek tátva maradt a szája, persze nagy keservesen igent mondtak, és valószínű, hogy azóta sem tértek még napirendre egy páran, kivéve persze a hanglemezgyár mindenható urát,Erdőst Pétert akinek a végzetes szívproblémáihoz esetlegesen ez az eset is hozzájárulhatott.
Az interneten gombamód szaporodó videómegosztóknak, köszönhetően, ma már nagyon könnyen hozzá lehet férni régi koncertfelvételeikhez, amikért még 6-8 éve is csak epekedtek azok a zeneértők, akik nem elégednek meg azzal, a zenének nevezett maszlaggal, amit előre megrágva eléjük tesznek, hanem keresnek a zenében, valami megfoghatatlan erőt, ami valahol már rég elveszett a modern világban.
Senkit nem akarok rábeszélni semmire, de ha véletlenül nem ismerik, akkor, esetleg…

(Szent Korona Rádió, Magyar Jelen)