Nemzeti Rock Portál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Szerkesztőség

Elérhetőségünk:
szalonnas.imre@yahoo.com

 
Társalgó
 

látotagó olvassa a lapot.

 
Számláló
Indulás: 2007-12-06
 
Hírek (2010)

Azoknak, akik szeretik a könnyed, slágeres rockzenét

  2010.12.27. 19:22

A Phoenix Files egy magyar rockzenekar, mely főleg a Wendigo és a H.A.R.D. tagjaiból verbuválódott, "a stílus pedig valahol mindkét bandából és még sok minden egyébből merít, van dallamos modern rock és southern zúzás, csillagharcos szólók és chilis funk, meg persze a lehető legváltozatosabb (és tán meglepő) feldolgozások. Változatos dalok, melyek hol metalosan súlyosak, hol rockosan könnyedek, de mindvégig igényesek és érzésekkel teliek." - adta hírül a zenekar vezetője, az énekes Bátky "BZ" Zoltán. Fura feldolgozások már a Wendigonál is megjelentek Madonna Frozen-jének képében (brutál jó lett!), és a Phoenix által leközölt 3 számos demó egyike pedig a Confide in Me c. dal Kylie Minogue-tól. Elsőre ijesztőnek tűnik persze, de meghallgatva az ember rá sem ismer az eredetire.

A Phoenix Files 3 számos demója innen letölthető.

Innen pedig 6 Wendigo és egy feldolgozás tölthető le.

Akciós árak az Ünnepek alatt a Patriótánál

  2010.12.25. 21:58

December 31-ig 2500 helyett 1900 ft-ért rendelhető meg a Kőbe vésett szó című album!
Cd és póló együtt 5000 helyett 3900 ft-ért rendelhető!
Rendelés a zenekar oldalán.

Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

  2010.12.24. 21:45

Már régóta tervben volt régi hátterünk lecserélése, ami most végre megtörtént. Békés és Boldog Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

A szerkesztőség

Egy karácsonyi dal a borzasztó klisés nevet felvett H-599 zenekartól

  2010.12.24. 21:43

 

Új lemezt hozott ki a Kormorán

  2010.12.09. 04:40

Megjelent a zenekar legújabb zenealbuma, a Magyar kettős. A felvételen nemcsak az együttes muzsikusai zenélnek, hanem meghívást kaptak énekesek a Felvidékről (Vadkerti Imre), a Vajdaságból (Fehér Nóra), Kárpátaljáról (Pál Eszter), és Székelyföldről (Ferencz József, Simon Adorján) is, valamint további vendégművészek is szerepelnek az albumon: Deák Bill Gyula, Pintér Tibor, és az ex-Kormorános Margit József.

Fura dolog a zeneipar

  2010.12.09. 04:34

A Cool Head Klan zenekar énekese, Molics Zsolt a Hunhír.info-nak nyilatkozta, hogy "meghívást kaptam Petrás János barátomtól, tíz állomáson lesz a Cool Head Klan vendég a 2011-es Kárpátia turnéján. Jó lesz megint a rocktestvérekkel bulizni!" Ismeretes, annak idején a srácok a Cool Head Clanból kilépve alapították meg a Kárpátiát.

Rockinform mellélketen egy Dinamit sorlemez és egy Gép koncert

  2010.12.05. 00:36

A Dinamit együttes Játszd, ahogy akarod c. korongján 10 dal található, a Pokolgép Újratöltve című pécsi rockmaratonos koncertjén pedig 15 dal rögzült. A december-januári összevont Rockinform már kapható az újságárusoknál 799 forintért.

Az Ígéret február 11.-én jelenik meg

  2010.12.05. 00:26

Rockzenei újságok már hetek óta attól hangosak, hogy a soproni folk-metál csapat leszerződött egy német kiadóhoz, akik egész Európában és É-Amerikában fogják terjeszteni az anyagot. A kérdés adott: érdekel ez bárkit is? Ugye, hogy nem... Ami viszont sokkal magasabb hírértékkel rendelkezik, hogy "egy speciális megállapodásnak köszönhetőleg az Ígéret album Magyarországon az eddigi lemezekhez hasonló, vásárlóbarát áron lesz kapható." Így már talán volt értelme ennek a bejegyzésnek, sőt, mivel elrejtettünk benne egy werkvideó-linket is, teljesen bizonyos, hogy volt.

Fehér Karácsony a Kék Yukban

  2010.12.05. 00:09

Az eseményen fellép a Csillagsólyom, a Fejbőr, az Oi-Kor, a Titkolt, az Óbudai Fiúk és a Ramon, valamint a Bugyikék Sörcsibék. A projekt első élő fellépése itt lesz, várható tőlük az ismert dal a volt zsolnai polgármesterről, a már régebben beígért Elszámoltatás (a Lynard Skynard: Sweet home Alabama c. slágerének feldolgozása) illetve eddig ismeretlen új dalok is. Belépő 2000 ft.

Csillagsólyom - népi hangszerek uralta szupergrupp

  2010.12.05. 00:02

Új zenekart alapított Petrovity Zorán (ének - Egészséges Fejbőr), Mazula Imre (gitár - Magozott Cseresznye) és Czimmer János (basszusgitár - Egészséges Fejbőr) a borzasztó klisés Csillagsólyom néven. A népi hangszerek által uralt zenét játszó banda honlapja készül, melyen stúdiófelvételek várhatóak. A zenekar bemutatkozó koncertje december 18.-án lesz a Kék Lyukban, a Fehér Karácsonyon.

Vörösmarty Mihály: Fóti dal

  2010.12.04. 23:56

Egy műremek a nemzet koszorús költőjétől a fröccsről.

Megtalálták az új basszusgitárost

  2010.10.25. 14:35

A hódmezővásárhelyi heavy metál csapatban Mészáros Istvánt Lugasi Attila váltotta.

Új album és jubileumi nagykoncert

  2010.10.25. 14:31

A felvidéki rock 'n roll csapat december 6.-án jelenteti meg új, Hadd Égjen címre keresztelt albumát. Állítólag az új anyag sokkal kísérletősebb lesz, mint az eddigiek voltak, ettől függetlenül a rock 'n roll műfaj az maradt, magukból nem vetkőztek ki azért. A momentán a Bloody Roots-szal turnézó zenekar, december 11.-én a volt Wigwamban tartja 15. éves születésnapi koncertjét, vendégek hadával. Bővebb információk elérhetők a Zenekar honlapján.

Már megint egy kislemez - koncertjegy kombó

  2010.10.24. 14:19

"A Hungarica új CD-t jelentet meg az I. bécsi döntés és a két évvel ezelőtti betiltott dunaszerdahelyi koncert, illetve a tragikus kimenetelű futballmérkőzés évfordulójára. A "Felvidék nem Szolvákia" c. lemez 2 vadonatúj stúdiófelvételt és 3 élő dalt tartalmaz a márciusi Pecsás koncertről. A multimédiás részt is tartalmazó kislemez egyben jegyet is jelent a 2011. február 11-i, a Club 202-ben (volt Wigwam) megrendezésre kerülő budapesti koncertre. Ára 2200Ft, amely itt megrendelhető." - írja a zenekar.

Novemberi programok

  2010.10.15. 18:18

Elkészült az Ismerős Arcok zenekar és Jobbágy Éva valamint Simó József szereplésével és támogatásával a „Volt egyszer egy Napkelet” című oktató DVD film az eddig mindössze egy alkalommal előadott, nagysikerű zenés-irodalmi est alapján. A film nyilvános vetítése november 11-én (csütörtökön), 19 órai kezdettel lesz a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában (Budapest, II. Templom u. 2.-10.) az ismét megrendezésre kerülő Klebelsberg Napok keretében. A film után beszélgetés lesz az alkotókkal, melyen Simó József és Galambos Nándor is részt vesz. A belépés ingyenes!

Ellenben a november 5-i, Petőfi Csarnokban tartandó Ismerős Arcok nagykoncertre kell jegyet venni - sajnos.

Lemez, turné, és halszagú finnek

  2010.10.15. 18:16

A Banda honlapján olvasható, hogy "kész a zenekar legújabb lemeze, Ígéret címmel. A novemberi megjelenés csúszik, mert jelenleg több fronton is világszintű kiadásról, és terjesztésről szóló ajánlat értékelése zajlik. A tárgyalások folynak, de addig is turnéra indul a zenekar idehaza, az új dátumok már megtekinthetőek a koncerteknél, de még bővülhet a lista pár állomással. Az új lemezen Jonne a Korpiklaaniból is vendégszerepel egy dalban, a Kalevalából énekel 4 verszakot, archaizáló finn nyelven."

Míg a Magyarok Házás Cserkó-Fejbőr koncert elmarad, a "Kiátkozottak" mennek tovább

  2010.10.15. 18:11

Nevezhetnénk lemezbemutató koncertnek is, de mint a Zenekarral készített és leközlésre váró interjúnkból kiderül, ők ebben nem hisznek, tehát az október 22.-én pénteken Vácott megrendezésre kerülő buli csak egy szimpla koncert lesz. A bemelegítő szerepét a Patrióta-tagság felét magában tudó Varga Miklós Band Revans Blokk nevű csapat lesz. A koncert érdekessége, hogy a Kőbe vésett szó című CD-t csak itt és csak most 1956 FT-ért vásárolhatják meg a vendégek, ráadásul a megvásárolt belépőjeggyel egy igazi, jó Magyar Pálinkát kóstolhatnak meg a jelenlévők a váci Halászkert Étterem jóvoltából!" - juttatta el hozzánk az információt a Zenekar. Kezdés 8 órakor, a belépő 800 forint, helyszín a váci Madách Művház.

Egy Ricsés és egy ex-Ricsés

  2010.10.15. 17:53

Nagy Feró-interjúk egyike
Nagy Feró-interjúk másika

Zselencz László-interjú

Ez nem volt benne az eredeti stratégiában

  2010.10.02. 19:30

"Szomorú hír, hogy 12 év együtt zenélés után megválik a zenekar Mészáros István (Mészi) basszusgitárostól. Az okokról csak annyit, hogy Pistának más elfoglaltságai miatt egyre terhesebbé váltak a Stratégia sűrűsödő koncertjei. Közös megegyezéssel válunk el és nincs harag közöttünk. Pista aktívan részt vett a zenekar munkájában, hiánya biztosan érezhető lesz, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a közönség ezt ne vegye észre. Utódja már megvan, folyamatosan tanulja be a dalokat, személyére hamarosan fény derül." - olvasható a banda weboldalán. Ismeretes, hogy Mészi írta a Lángoló Dél, a Népek Tavasza és a Feláldozva dal szövegét is többek között.

Ők Szeged legjobb zenekara

  2010.10.02. 19:18

A zenekar július közepén elkezdte rögzíteni második nagylemezét. Az album a tervek szerint 10 dalt fog tartalmazni, melyek a Wendigo előtti koncert alapján a "korrekt heavy metal" jelszóval illethetők és az első lemezhez képest nagy megváltást nem fog jelenteni. A megjelenés 2010 késő őszére, 2011 első hónapjaira várható.

A zenekar részt vesz a Dalriada turné néhány állomásán, ezeket a továbbiakban közöljük.


Lemez lesz, turné nem, a linkelt interjú pedig jó hosszú

  2010.10.02. 19:17

"Befejeződtek az Ígéret című új, sorban a hatodik nagylemez felvételi munkálatai. A rögzítés ismét a szolnoki Denevér Stúdióban zajlott, Cserfalvi " Töfi" Zoltán, és Boros Béla irányításával. Jelenleg a keverés fázisában van a lemez, amelyen 9+ 1 dal kapott helyet. Koncertek tekintetében hamarosan felkerülnek az őszi-téli dátumok, bár most nem lesz fix vendégcsapat, mivel kimondott turné sem lesz, amint látható, viszont a helyszínek többségében csatlakozik hozzánk az újra aktivizálódó Wisdom, illetve a Salvus, akikkel korábban már nyomtunk néhány jó kis bulit, Szombathelyen pedig a Sear Bliss társaságában fogunk játszani." olvashatók a hírek a zenekari oldalon és az itteni interjúban.

Valószínűleg átalakul a Kormorán

  2010.10.02. 18:48

A fenti képen látható zenekar tagsága valószínűleg a közeljövőben jelentős átalakuláson fog átesni - legalábbis a Koltay Gergely Kormorán-vezér szignálta nyílt levél (mely a továbbra kattintva olvasható) erre utal. Az évek óta saját árnyékaként tevékenykedő és önmagát másoló zenekar megújítása során várhatóan a három énekes távozik: Tóth Renáta, Géczi Erika és Mr. Basary.

Nem szoktunk plakátokat kitenni főoldalra, de ez annyira szép...

  2010.10.02. 17:28

Könyv a Beatrice zenekarról

  2010.10.02. 17:21

"Zoltán János barátunknak köszönhetően, egy Beatrice könyv fog hamarosan napvilágot látni. Eddig még nem készült hasonló nyomtatvány. Most végre több mint 300 oldalon, mostani és régi zenekar tagok, barátok, művésztársak mesélnek élményeikről, amelynek témája természetesen a Beatrice. Régi és mostani zenekartagok is nyilatkoznak a Beatricéről. Köztük Nemes László, Benkő Laci, Gidófalvy Attila, Schuster Lóránt, Bródi János, Németh Lojzi, Miklóska Lajos, Simonok és még sokan mások..." - adta hírül a Beatrice zenekar honlapja.

Stúdióba vonult a Csak Így Tovább

  2010.10.02. 17:07

A komlói hard rock zenekar végre valahára megkezdte a Kifulladásig című második nagylemezének felvételét. Az album az elképzelések szerint Karácsonyra kiadatik, de az új dalokat már játszák a koncerteken. További érdekességek és részletek a továbbra kattintva olvashatók a zenekar közleményében.

Jövőre lesz 25 éves az Ossian

  2010.10.02. 16:36

Az eddigi években megszokott volt egyrészt, hogy szeptember tájékán a Paksi művek kiad egy albumot, illetve, hogy november magasságában tartanak egy "Ossianosok Nemzetközi Találkozója" címre keresztelt nagykoncertet a Petőfi Csarnok. Idén elmaradt a lemez is, de a koncert csak csúszik. Paksi Endre énekes a FEZEN fesztiválon elmondta, hogy idén azért nem lesz nemzetközi találkozó, mert 2011. május 21.-én az Ossian 25. születésnapját ünneplik meg. Helyszín: PECSA szabadtér. Előzenekar a Beloberk István (Kalapács zk. - gitár) vezette EGO-Projekt lesz.

Jó hosszú interjú

  2010.09.26. 16:39

Mazula Imrével és Petrovity Zoránnal beszélgettem még március elején.

70 éve került vissza Észak-Erdély

  2010.08.30. 17:37

A döntőbírói ítéletet 1940. augusztus 30-án délután 3 órakor hirdették ki a tengelyhatalmak külügyminiszterei a bécsi Belvedere-palotában, ugyanott, ahol 1938 novemberében az első bécsi döntést. A második bécsi döntés értelmében 43 492 négyzetkilométernyi területet csatoltak Magyarországhoz. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint visszacsatolt területeken 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német nemzetiségű lakos élt. Románia területén körülbelül 400 ezer magyar maradt. (Forrás: MNO.)

Akik feloszlások számában az Egészséges Fejbőr babérjaira törnek

  2010.08.28. 20:52

Ismeretes, pont 3 éve 2007-ben tartott nagyszabású búcsúkoncertet az Akela, és erre meglepetésként jött a hír idén tavasszal, hogy a 2010-ben 20 évessé váló zenekar egy 20 állomásos jubileumi turnéra összeáll, s a koncertkörút mellett akkor könyvet, koncert-DVD-t és új albumot is ígért a zenekar. No, mindebből semmi nem valósult meg. A zenekart nem hívták meg csak alig pár helyre, nem csoda, ha ki sem adtak a kezükből semmit. Mindenesetre az október 31.-ére a Diesel klubba beírgért "20 éves születésnapi, 15. Farkas-nappal egybekötött 3. búcsúkoncert" az maradt. Jegyár 2500 ft, elővételben 2200, a bulin a bandát a Crossholder kíséri el utolsó útjára.

Így kell születésnapot ünnepelni

  2010.08.28. 20:37

Az 1990-ben a Pokolgépből kiszakadó Kalapács-Nagyfi párossal megalakuló és azóta sok tagcserén (köztük Kalács kiválásán) keresztülment zenekar október 9.-én ünnepli 20. születésnapját a Wigwamban. Az esten vendégként jelen lesznek a banda történetében meghatározó személyek, így Kalapács József, Katona "Főnök" László, Sárközi Lajos, Gubás Tibor és a szövegíró Horváth Attila, valamint fellép a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok.

Rudán Joe akusztikus programja

  2010.08.28. 20:27

Mint ismeretes, az egykori P. Mobil és Pokolgép énekes Rudán József manapság a Mobilmánia zenekar mellett egy duó formációban is zenél, ahol Tóth László kíséri Őt akusztikus gitáron. Most találtam nótalistát egy fellépéséről, melyet Olvasóink a Továbbra kattintva olvashatnak.

Régi mozgóképeket ad ki a Kormorán

  2010.08.28. 14:41

Idén két DVD-t adott ki a legendás folk-rock zenekar. Az egyik a 25 éves jubileumi gödöllői koncert anyaga, amit annak idején "a Magyar Televízió műsorára tűzött. Most megjelent a koncert teljes anyagát tartalmazó DVD." A másik a Költő Visszatér c. rockopera 1988-as bemutatójának a felvétele.

Náluk nincs válság, helyette évente visszajárnak a PeCsába

  2010.08.27. 20:08

A sokak által csak Tankcsapda-utánzatnak mondott idén 10 éves jubileumát ünneplő zenekar ősszel turnéra megy, melynek végén a Petőfi Csarnokban adnak koncertet. A turnén részt vesz még az októberben új albummal jelentkező Road, valamint még két másik zenekar is. A koncertkorszak "után egy közel 5 hónapos koncertmentes időszak következik. Ez idő alatt fogjuk végleges formában önteni a 2011-ben megjelenő új lemez dalait. Az áprilisi jubileumi PeCsa bulink felvételét pedig az új album bónuszaként hozzuk ki DVD-n." - beszélt a tervekről a Metal Hammernek Halász Ferenc énekes-gitáros.

Az előző névnél minden jobban hangzik - ez meg főként

  2010.08.27. 19:38

A H-599 örökségét továbbvivő Historica zenekar koncertjei a továbbra kattintva olvashatók. A zenekar felállása tulajdonképpen megegyezik a H-599 utolsó felállásával, azt leszámítva, hogy Szilágyi Attila helyett a gitáros poszton Németh László fog játszani. A feloszlott banda honlapján található bejegyzés szerint "a Kitekintés lemez hangulatát Attila viszi tovább. Nemsokára új zenekar szervezésébe kezd. Elérhetőségeik majd itt is megjelennek a H-599 rockzenekar honlapján."

Változó felállás, változó diszkográfia

  2010.08.18. 23:05

 

A jelenleg négytagú (Nagy-Laczik-Magasvári-Nagy) felállású veterán rockbanda szeptembertől stúdióba vonul és "elkezdjük a felvételeket, hogy október - novemberre a kezetekben legyen az új lemez."

Ígéret és turné

  2010.08.18. 22:45

A zenekar honlapján a következők jelentek meg: "Augusztus 23-án megkezdődik a soron következő, hatodik lemez, az „Ígéret” rögzítése, a tervek szerint idén őszi megjelenéssel. Készülnek új koncertvideók is, és az új anyaghoz hivatalos klip is leforgatásra került. Rövidesen kikerülnek az őszi turné dátumai."

Mínusz egy - augusztusban

  2010.08.18. 22:36

A H-599 zenekar a következő közleményt tette közzé honlapján: "Kedves Barátaink! A H-599 rockzenekar befejezte működését, feloszlott! Távolabbi terveinkről - ki hol folytatja - itt a honlapon találtok majd információkat egy hét múlva. Addig is köszönjük mindazoknak akik szerették ezt a zenekart és látogatták a koncerteket, sokszor még 7-800 kilométerre is követtek bennünket! Köszönjük a szeretetet! A volt és jelenlegi tagok: Huszák Zsolt, Mogyoródi Zoltán, Berkes Charlie, Fábián Attila, Sinka György, Szabó Ferenc, Hegyi Károly, Szilágyi Attila, Ézsiás Péter. 2010. augusztus 16."

Kapcsolódó: interjú Ézsiás Péter énekessel

Lemezmegjelenés, klipforgatás és exkluzív koncert az abban szereplőknek

  2010.08.18. 22:25

Megjelent a Pofa befogva! című nagylemez, melynek érdekessége, hogy úgy az album, mint a CD tartalmazza a Szép hazám útjain című előző, csak internetről letölthető lemezt is. A végleges kiadást az EDGE Records vállalta magára, és 999 forintért kapható. A 8 új nóta egyikére a zenekar klipet forgat, melyhez szereplőket keres. Mindazok, akik szeretnének szerepelni Cool Head Klan mozgóanyagában, kéretik jelentkezni az alábbi e-mail (info@rockozon.com) címen. A felvétel helyszíne és ideje a következő: 2010 augusztus 18. szerda, Crazy Mama Music Club, 15 óra. A klipfelvétel után a zenekar ingyenes koncertet ad csak azok számára, akik részt vettek a klipforgatáson.

Megjelent!

  2010.08.05. 19:39

A mai napon megjelent az Oi-Kor veterán négyesfogat válogatáslemeze. Megvásárolható már most a Magyar Szigeten (ahol a banda holnap nagyszabású koncertet ad) és jövő héttől a rendelhető is lesz majd. Ára 2000 ft.

A véres zenekarok ősszel összeállnak

  2010.08.01. 21:05

A thrash csapat weboldala tájékoztatása szerint ősszel turnéra megy "a 15 éves jubileumát ünneplő Rómeó Vérzik zenekarral. A dátumok, turnéállomások hamarosan felkerülnek a zenekari honlapra."

Bundi itt még nem játszott - eddig

  2010.08.01. 20:48

A zenekar közleménye szerint "közös megegyezéssel megvált Talabér Péter gitárostól. A helyére Sólya András, azaz Bundi került, aki korábban a Rohamosztagban, az Új Hajnalban, a Magicseriben, az Oi-Kor-ban zenélt." Valamint játszott a 4-es Blokk nevű Független Adó tribute zenekarban, illetve a most alakuló Oi-feldolgozásbandában a Frommer Baby-ben tépi a húrokat.

Már megint Arcok-koncertlemez

  2010.07.25. 21:40

Lehet, hogy csak én maradtam le róla, és Kedves Olvasóink tudják, hogy kiadott az IA egy koncertlemezt. A címe Turné 2009, 12 dalt tartalmaz, és DVD-t is terveznek belőle.

01. Hegyeket nézek
02. Európa közepében
03. Zuhanó madár
04. Lélekvesztő
05. Árnyéknak lenni
06. Egyetlen
07. Költők és kígyóbűvölők
08. Itt jártam
09. Játsszuk el!
10. IA egyveleg
11. Az andocsi Máriához
12. Nélküled

X. Magyar Sziget augusztus 2.-9.

  2010.07.24. 14:19

Idén tizedik alkalommal rendezi meg a HVIM a Magyar Szigetet, mely nemcsak legendás és kultikus, de a zenekarok többségénél és a közönség javánál az éves programot is meghatározza a fesztivál ideje, mely most augusztus másodikától kilencedikéig tart. Koncertek most két színpadon lesznek, és a napközbeni programokat idén is előadások és bemutatók színesítik. A jegyárak a tavalyihoz képest nem, vagy alig emelődtek, a napijegy 2800-3000 forint, sátrazós hetijegy 13.800 forintba, az étkezést is magában foglaló jegyek pedig 30.000 körül vannak. További információ és részletes programok a fesztivál oldalán (www.magyarsziget.hu), ahol interjú is olvasható Zagyva Gyula főszervezővel.

Új dalok lemezen

  2010.07.24. 14:03

A zenekar megjelentette második albumát Kőbe Vésett Szó címen. A nótalista:

01. Kőbe vésett szó
02. A gyűlölet földje
03. Kiátkozottak
04. Parazita
05. Rock a nemzetért
06. Minden magyar egyet akar
07. Valamiben hinni kell
08. Valahol
09. Nincs visszaút
10. A koncert vége

Címe nincs még, de dátuma már igen

  2010.07.24. 14:01

A zenekar - már korábban beharangozott - válogatáslemezével molyol a stúdióban.
A veterán rockzenekar 3 új dalt is tartalmazó albuma várhatóan Magyar Szigetre jelenik meg.

A Pokolgép és a Magozott Cseresznye után idén a Kárpátiát nem engedték át a rácok Délvidékre

  2010.07.24. 13:56

A július 9.-11.-e között Magyarkanizsán megrendezett immár ötödik Délvidéki EMI-tábor zárónapján lépett volna fel a Kárpátia zenekar, ám a bandát nem engedték át a határon, így koncertjük elmaradt. Helyettesítésükre a Stratégiát kérték fel a szervezők, akik ott hirtelen hosszabbították meg 75 perccel a tervezett háromnegyed órás programjukat, melyben a klasszikus Ballagó Idő sláger mellett úgy játszották el a Kárpátia Bizalmam az ősi erényben c. dalát is, hogy még próbán sem vették elő korábban.

Egy kis romantika

  2010.07.02. 10:49

Nemrégiben a Magyar Jelenben olvasható volt egy beszélgetés Sziva Balázzsal, a Romantikus Erőszak énekesével, melyben több érdekes dolog is felszínre került. Beszélt arról hogy szeretne "egy régi magyar shinkead számokat játszó felállást, de nem csak eljátszani, ahogy azok voltak, hanem egy kicsit átgyúrva, mai hangzással. Ennek is megvan a neve: Sziva Balázs és a Szent Suhancok." Valamint a RomEr dobosa Kováts Balázs és basszusgitárosa Kovács Richárd pedig FRommer Baby néven alakít zenekart Füzy Gyuri Oi-Kor dobossal és az OI-Kor régi gitárosával, Bundival. Klasszikus angolszász OI! zenét fognak játszani, s a zenekar érdekessége, hogy Kováts Balázs fog benne énekelni. Bemutatkozó koncertjük októberben lesz a Wigwamban a Keménymag bemutató koncertjén, ahol a RomEr és az Óbudai Fiúk meg a Ramon mellett lépnek fel. A koncerttel kapcsolatban Sziva elmondta, hogy "úgy néz ki, hogy a Vanekot (ex-Skanzelizé) is el tudjuk csábítani, hogy a Lánctalpas Ibuszt élőben előadjuk meg még kitalálunk valamit, hogy ne csak egy számra jöjjön el."

De

  2010.06.26. 20:36

Információink szerint a Magozott Cseresznye Fejbőr által megszólaltatott zenekarnak készül a következő száma. "Az új dal szövegét nem Petrovity Zorán írta, nem Elszámoltatás a címe és nem a Lynard Skynard klasszikusának, a Sweet Home Alabama-nak a zenéjére fogják játszani."

Nem egy Nemesis, de azért hallgatható és minőségi prog. metál

  2010.06.26. 20:26

A magyar progresszív metál színtér a Nemesis "hibernációja" óta viszonylag tetszhalott állapotban van, ám idén a Dreyelandsnek sikerült kicsit felkavarnia az állóvizet. Először is adtak egy kiváló koncertet márciusban a Wendigo előtt, majd kijött a(z érdekes módon) Magyarországon nem kapható nagylemez is, amely a rocksajtóban egész jó kritikákat kapott. A zenekart jómagam is jó szívvel ajánlom prog. metál kedvelők számára - akiket érdekel szerintem tegyenek egy próbát a 2007-es maxilemezzel, (melynek mindhárom számát újrarögzítették idén a nagylemezre). A dalok letöltése ingyenes, betettem a "Letöltések" menüpontba is.

 1. Can't Hide Away (5:51)
2. Fearless (5:38)
3. One Fall (7:42)

Borítók (zippelve)

Karácsonyra jön a 2. nagylemez

  2010.06.20. 17:48

A zenekar lemezszerződést kapott az Alexandra kiadótól (igen, a könyvesboltlánc) "ennek értelmében októberben kell leadja a zenekar az elkészült anyagot, amit a kiadó a 2010-es karácsonyi piacra szándékozik megjelentetni! Az új lemezre természetesen a dalszövegeket most is Horváth Attila írja." - írja a zenekar.

Változások

  2010.06.20. 17:43

15 év után otthagyta a zenekart Szekeres Tamás session-gitáros. Kiléptével helyét nem veszi át senki, idéntől az Omega kisegítő zenészek (plusz gitár, vokalisták...) nélkül, klasszikus felállásban fog fellépni. Szekeres kilépését nyílt levélben (az egész ide kattintva olvasható)a következőkkel magyarázta: "nagyon szerettem a zenekarban játszani, vendégeskedni, hisz sokszor beszéltünk erről, és nagyon kevés kivétellel tényleg minden pillanatát élveztem. A drezdai buli utáni időszakban Meckyvel [Kóbor János - ének], aki bizonyos értelemben a közvetlen főnököm volt, kiderítettük, hogy az a vonal, amit Mesterrel [Debreczeni Ferenc - dobok] hárman szerettünk volna mindig is képviselni, és a többi OMEGA tagot erről az igazunkról 15 évig meggyőzni, új dalok, produkciók stb. kapcsán, teljes vereséget szenvedett, így én beadtam végleges felmondásomat szóban, amelyet Ő el is fogadott. [...] Attól félek, hogy valóban soha többet nem fogok fellépni az OMEGA-val. Egész egyszerűen túl sok mindenben gondolkozom eltérően, (persze nem biztos hogy jól) a "fő csapás-iránytól", és ez egy közösségben nyilvánvalóan nem fér bele. Sajnos, van úgy, hogy mindenki jót akar, mégsem jönnek össze a dolgok. Azért talán sikerült néhány szép hangot játszanom... Igyekeztem..."

Most jön a Java!

  2010.06.20. 17:26

A zenekar készül az 1999-es Színe-Java lemez folytatására. A Rudán Joe, Vikidál Gyula és Schuster Lóránt énekével rögzített első rész ("a Színe") "az ismertebb, népszerűbb számokat tartalmazza, míg a Java-n a "nehezebb" dalokat rögzítenénk, maximum 75-76 percben" - fogalmaz a zenekarvezető. A Baranyi Lászlóval készülő felére olyan dalokat terveznek, mint például Honfoglalás, Babba Mária, Keresztfa, Gyöngyök és disznók, Átlagember, Transsylvania.

További hír, hogy Slamovits "Slamo" István (ex-Edda Művek) szólócsapatában mostantól Baranyi Laci fog énekelni. A posztja nem végleges, csupán addig segíti ki Slamoékat, amíg ők meg nem találják énekesüket.

Az alapító billentyűs kilépett

  2010.06.20. 17:05

"Az Avatar zenekarból kilépett Szepesi Richárd billentyűs, mivel számos elfoglaltsága mellett már nem maradt elegendő ideje az együttesre, illetve mással akart foglalkozni. A zenekar, és Ricsi közt a kapcsolat baráti maradt, sőt a későbbiekben még társszerzőként is közreműködik majd." - fogalmaz a zenekar közleményében. Ricsosz utódja Szebényi Dániel (PhoeniX Files, HARD) lesz, aki korábban már session zenészként kisegítette a bandát. Mindemellett az új számok már készülnek, a tervek szerint a srácok ősszel rögzítik majd az albumot.

Új album júliusban

  2010.06.08. 01:08

A zenekar jövő hónapban jelenteti meg új, Pofa Befogva című lemezét. A 8 dalos album a Szép Hazám Útjait követi úgy zeneileg, mint szövegileg, és tartalmazza az előbb említett 2008-as lemezt is!

Újabb válogatáslemez

  2010.06.08. 00:58

"A Nemzeti Érzelmű Motorosok méltó módon szeretnének megemlékezni Trianon 90.-ik évfordulójáról, és a nagyszabású, fél Európát átszelő motoros emléktúrán kívül kiadtak egy válogatásalbumot Trianon 90 címmel, amelyen szerepelnek olyan dalok, melyek erre az alkalomra készültek, más lemezen nem hallhatóak, és megtalálhatóak már ismert felvételek is." Olvasható a RomEr honlapján. A lemezen több zenekar (Szkítia, Kárpátia, FankaDeli, Oi.-kor, Kurul Dobosok, Romantikus Erőszak, Kiss Kata, Napvágás, Jászmagyarok, Radical Hungary, Titkolt Ellenállás, Idegen Árnyak) szerepel valamint a kormorános Koltay Gergely és Szűts István írt egy dalt Egy Régi Óra címmel, melyet több énekes - köztük Sziva Balázs - és a Kormorán együttes közösen ad elő. Az anyag nem csupán CD-n jön ki, hanem tartozik hozzá egy DVD is, melyen Koltay Gábor "Trianon" c. filmjéből láthatóak részletek, illetve a NÉM életéből látható egy kisebb összeállítás, valamint a CD anyaga is rajta van.

Énekesnővel bővült a Jászmagyarok zenekar

  2010.06.08. 00:42

Az új tag nem más, mint a korábban a Szkítiában ismertté vált Pataki Mónika. "Énekhangja és szakmai tudása nagyban emeli dalaink professzionálisabb megszólalását, tiszta és érzelemdús előadásmódja erős és lélekérintő is egyben." - kommentálja csatlakozását a zenekar, akiktől megtudtuk, Móni otthagyta előző zenekarát, így jelenleg egyedül a jászberényi csapat tagja.

...és csodálkozunk, ha (a) mások összemossák a nemzeti rockot a "nácziakkal"?

  2010.06.08. 00:30

"A 7-es szám a magyar hiedelemvilág egyik legtöbbet visszatérő száma. A 100% Magyar válogatás CD 7 évvel ezelőtt jelent meg és a CD jól tükrözte az akkori hazai NS helyzetet hiszen „csak” egy maroknyi zenekar szerepel a CD első részén, szemben a sorozat 2. részével ahol 23 (!) zenekar kapott helyett." - írja bemutatójában a kiadó. Az ideológiai viszonyokat jól jellemzi, hogy már akkor is szerepelt a lemezen egy nem NS csapat (a Romantikus Erőszak), és így van ez most is. A Magna Hungariatól amúgy nem idegen az sem, hogy dalaikat válogatáslemezről kell "összevadászni", hiszen az 100% Magyar Vol. 2-n egy negyedik meg nem jelent dal kapott helyet, a címe Új Szelek. A válogatásalbum ára 2000 forint, a tavaly megjelent és 2009 legjobb thrash metal albumaként elhíresült 11 dalos Vakvilág ára pedig 1500 forint.

Cikkajánló

  2010.06.07. 17:42

Pár napja találtam egy olyan cikkgyűjteményt a neten, amit jó szívvel ajánlok olvasóink fogyelmébe. Az alább linkelt anyagban a trianoni békediktátum hazai sajtóvisszhangjából kaphatunk - közel átfogó - képet. Az idézett cikkek eredetileg az aláírás napján és másnapján megjelent újságokban láttak napvilágot.

A publikátum.

"Ó, Magyarország, miért nem süt már Rád a Nap?..." Ballagó Idő

  2010.06.04. 20:32

Ady Endre: Üdvözlet a győzőnek

Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,
Ki, íme, száguldani akar.

Baljóslatú, bús nép a magyar,
Forradalomban élt s ránk hozták
Gyógyítónak a Háborút, a Rémet
Sírjukban is megátkozott gazok.

Tompán zúgnak a kaszárnyáink,
Óh, mennyi vérrel emlékezők,
Óh, szörnyű, gyászoló kripták,
Ravatal előttetek, ravatal.

Mi voltunk a földnek bolondja,
Elhasznált, szegény magyarok,
És most jöjjetek, győztesek:
Üdvözlet a győzőnek.

Ők is emlékdallal készülnek a szomorú évfordulóra

  2010.06.04. 20:19

A nemrég Mai Honfoglalók néven (Zoránnal kiegészülve) Fejbőr név alatt albumot kiadó nemzeti rock legenda lassan befejezi új dalainak írását. A banda a Magyar Szigetre tervezi majd kiadni a jelenleg még cím nélküli albumot, de megszellőztettek már néhány számcímet a várható tizenkettőből, melyek a továbbra kattintva elérhetők. A zenekarvezető Mazula Imre korábban elmondta, hogy ez a lemez sokkal mélyebb gondolati tartalommal fog bírni, mint az eddigi anyagaik, úgyhogy ők is kíváncsiak lesznek a fogadtatására.

Nem, nem, soha!

  2010.06.04. 20:04

Mint már korábban beszámoltunk róla, a hódmezővásárhelyi csapat a trianoni békediktátum kilencvenedik évfordulójára egy emlékdalt készített. Az Elhallgattatott című dal letölthető INNEN.

Fekete péntek

  2010.05.21. 22:33
Idén van kilencvenedik évfordulója a trianoni békediktátum aláírásának. A HVIM már egy ideje minden évben felvonulással emlékezik meg erről a szomorú napról (és annak mégszomorúbb következményeiről). Idén Mazula Imre (Magozott Cseresznye ének-gitár) gondolt egyet, hogy a felvonulás elé egy kisebb rockfesztivált kanyarít. Az előzetes tervek szerint a Hősök terén lett volna megtartva, de a Geszti Péter-féle Nemzeti Vágta számára előbb lefoglalták a helyszínt, így új helyszínt kellett keresni. A koncertek így a vásorligeti Király-dombon lesznek megtartva, a fellépők sora pedig felvonultatja a feltörekvő nemzeti rock csapatokat, a "nagy öregeket" és a Titkolt Ellenállást. (Fellépők sorrendje és bontás a Továbbra kattintva olvasható.) A minifesztivál után pedig 16:32-kor (azon a bizonyos pénteki napon 90 éve, ebben a pillanatban írtuk alá a dokumentumot) egy megemlékezéssel elkezdődik a felvonulás. Az egész rendezvény ingyenes, a szervezők várnak mindenkit szeretettel.

Fekete szombat, fekete vasárnap

  2010.05.18. 18:27
Helyi (Los Angeles-i) idő szerint május 16.-án reggel 7:45 perckor elment közölünk Ronnie James Dio rockénekes. A 67 éves korában gyomorrákban elhunyt zenész karakteres és egyedi énekstílusa, zeneszerzői és szövegírói képessége milliókra volt hatással. A hard rock és heavy metal színtér ma nélküle nem így nézne ki. Az énekes olasz emigráns család egyetlen gyermekeként született az Államokban, Elf zenekarával a Deep Purple előzenekaraként 1969-ben világkörüli turnéra megy, aztán a Purple-ből kiváló Ritchie Blackmore gitáros Vele alakítja meg a Rainbow-t, ahonnan a haldokló Black Sabbath-ba kerülve a zenekart újra a csúcsra emeli. Az énekes közben szólózenekart is alapított Dio néven, majd 2006-ban jogi viták miatt Heaven & Hell néven alakítja újra Black Sabbath-beli társaival a Black Sabbath-ot. Utolsó dalának címe fájdalmasan aktuális: "Breaking Into Heaven."

Az Őt ismerő zenésztársadalom tagjai mind kiemelték példán felüli emberségét, kedvességét, segítőkészségét és szerénységét. "A világ elveszített egy pótolhatatlan tehetséget, de legelőször is az egyik legkedvesebb emberi lényt, akivel csak találkozhatsz" - írják róla. Nagy Feró szavaival búcsúzunk Tőle:

 

"Állni fog a fémzene temploma,
Egy kő leszel benne, nem felejtünk soha"

Itt veszteség, ott nyereség

  2010.05.11. 20:28

A május 7.-én a Crazy Mama klubban fellépő Griff zenekar koncertjének végén Jülek "Dínó" Károly billentyűs a következőket osztotta meg a közönséggel: "egy énekesünket elvitte a halál, kettőt pedig a Pokolgép." Ismeretes, hogy az 1989-ben Ezer Szent Ígéret című - azóta is egyetlen - nagylemezét elkészítő brigád első énekesét, Vertig Józsefet az album feléneklése utáni turné során egy autóbaleset során vesztették el, majd a helyére érkező Rudán Joe 1990-ben a Pokolgépbe igazolt át, ahogy a most egy éve a Griffben éneklő Tóth Attila is.

Az érme másik oldala természetesen az, hogy "a Pokolgép zenekar ismét teljes. A zenekar énekese 2010. május 01.-től Tóth Attila. Attila 12 éves kora óta Pokolgép rajongó, aki nagy megtiszteltetésnek vette, hogy meghallgattuk jelöltként. A folyamatos próbák során kiderült számunkra, hogy szakmailag és emberileg egyaránt közénk tartozik. A zenekari próbák folyamatosan zajlanak és elkezdődtek egy új Pokolgép lemez munkálatai, ami a tervek szerint még ebben az évben kiadásra kerül." írja közleményében a zenekar, akik hozzátették, hogy "ezúton is köszönjük a Pokolnép támogatását és az összes énekesjelölt jelentkezését, a hozzánk eljuttatott kép- és hanganyagokat. Jóleső érzés, hogy ennyien jelentkeztetek és külön köszönet jár azért, hogy a határainkon belülről és kívülről egyaránt vállaltátok volna a zenekari próbákkal járó -akár több 100km-es- utazásokat is." A banda mindemellett felhívja a figyelmet arra, hogy május közepétől kezdve újra koncertképesek lesznek és mindenkit szeretettel várnak a koncertjeiken.

"Vannak zenészbarátaim" - Csermák "Arab" Csaba

  2010.05.02. 15:21

A Fejbőr zenekar Mai Honfoglalók című lemezének megjelenésekor sajtótájékoztatót tartott.
Elhangzottakért kattints.

Három új dal demója hallgatható

  2010.05.01. 22:10

A rendkívül absztrakt borítót kapó kilencedik Kárpátia sorlemezről, az Utolsó percigről szokás szerint 3 dalnak az előkevert verziója hallgatható meg a zenekar honlapján. Érdekesség, hogy míg a Felvidéki induló nem azonos a régi katonadallal, addig a Vérrel írom az azonos a 2002-es Harc. című Cool Head Clan albumra felkerült Petrás-szerzeménnyel. A harmadik dal pedig a Magad Uram címet viseli. Az album őszre várható.

Hírek...

  2010.04.28. 15:42

A májusi HammerWorld magazinban Laura és András „aktái” nyílnak meg, lásd a lenti linken… Lehet lesz még idén új lemez… De addig is aktív lesz a fesztiválszezon… Készülnek új videók is…

Laura és András XY akták

A Zalavári László Oi-Kor basszer vezette bulizenekar dobost keres

  2010.04.28. 15:39

Az Óbudai Fiúk Meg A Ramon
zenekar dobost keres szeptemberi kezdéssel!!
Jelentkezés obudaifiuk@freemail.hu email címen.

Készül az új P. Mobil album, a Vírus

  2010.04.28. 15:35

Néhány várható dal címe: Nyomjad Papa!, Vesszen a világ, A nagy lalala, Sátán rabbi, Vírus, Moha és Páfrány.

Távlati stratégiák

  2010.04.19. 21:43

"Jelenleg írjuk az új dalokat, amelyek közül egyetlen egyet fel is szeretnénk játszani stúdióban a jövő hónap folyamán.
E bizonyos dalról egyelőre annyit, hogy június 4-re készül.
A zene legyen veletek…"

Joe már tudja, ki az utóda

  2010.04.19. 21:32

Rudán Joe korábbi Pokolgép énekes állítása szerint már tudja ki lesz az utóda a zenekarban, de konkrétumokat nem árult el. Ahogy fogalmazott, "az új énekesükről nem nekem kell nyilatkozni." Hozzátette, hogy köszöni "az elmúlt éveket Gábornak, Pinyőnek, Dávidnak, Csabinak, És Nektek! Ez így a legjobb Mindenkinek, higyjétek, és fogadjátok el, kérlek Benneteket!" Magára vonatkoztatva megemlítette, hogy "ősszel pedig az a terv, hogy újra összeáll a Coda, s felfrissítjük a Zeppelines repertoárt," miközben folytamatosan koncertezik a Mobilmániával és akusztikus duójával.

NY.Ú.Z.

  2010.04.18. 13:54

A zenekar feltett szándéka, hogy még ebben az évben elkészüljön a Kifulladásig című második album, ezért hamarosan elkezdik a dalok stúdiózását. Miközben a csapat elkészíti a komlói kézilabdacsapat himnuszát, folyamatosan készülnek a június 25-26-27-ei Táborukra, ahol tájékoztatásuk szerint tizenegy fellépő zenekar várható.

A Magozott Cseresznyével a Székely Szigetre!

  2010.04.16. 12:23

A 2010-es kézdivásárhelyi Székely Sziget fesztiválon fellépő Magozott Cseresznye buszt indít, melyre 44 fő jelentkezését várják. Indulás július 9.-én, pénteken, visszaindulás 11.-én vasárnap. Pénteken lesz a Fejbőr, szombaton a Cseresznye koncert. Az út ára 15.000 Ft., mely csak a busz költségét tartalmazza! Tehát a szállást (sátorban vagy lakókocsiban a Sziget területén) és a belépőt nem foglalja magában! A második erdélyi koncertje előtt álló zenekar mindenkit szeretettel vár, jelentkezni Mazula Imre zenekarvezetőnél lehe ezen a telefonszámon: 06 20 265 1200.

Pokolgép: Rudán Joe nélkül

  2010.04.16. 12:06

A Pokolgép zenekar közleményben tudatta közönségével, hogy megvált a bandában majdnem 20 éve éneklő Rudán Joe énekestől. A válás oka ugyanaz, mint 2007-ben a P. Mobilból (10 évig énekelt ott) való kirúgásakor volt: az énekes alkoholproblémái. Az új énekest kereső zenekar minden lekötött koncertjét lemondta, és kéri rajongói támogatását a jövőhöz.

Ahogy tavaly Ossian best of volt, úgy van most Kalapács válogás

  2010.04.03. 21:03

10 éves a Kalapács zenekar – Dühös nemzedék címmel válogatáslemez jelent meg a HammerWorld magazin április számának mellékleteként!

A magyar heavy metal legendás alakja, Kalapács József által 2000-ben alapított zenekar tavaly adta ki bónusz DVD-vel megspékelt hetedik nagylemezét, idén pedig egy Best Of válogatás albummal kedveskednek a rajongóknak és ünneplik a zenekar 10 éves fennállását. A Dühös nemzedék címet viselő lemez a HammerWorld magazin ingyenes, áprilisi mellékleteként jelenik meg és az elmúlt tíz év összefoglalása lesz, kiegészítve egy új dallal, amely egyben címadóként is szolgál... Az Átkozottak című ős-Pokolgép dalt, melyet Paksi Endre szerzett, szintén hallhatjuk ezen a lemezen, újra felvett verzióban, melyben Paksi Endre, az Ossian frontembere énekel együtt Kalapács Józseffel. A zenekar mindezek mellett tavasszal egy jubeliumi turnét is bonyolít, melynek keretén belül a májusi Metalfesten is fellépnek majd!
 

Track lista:

01. A Rock’n’Roll örökké éltet
02. A sólymok fészke
03. Angyal
04. Átkozottak
05. Az a nép még mindig él
06. Bűnöm a rock
07. Időd lejárt
08. Itt leszek
09. Játssz velünk háborút
10. Megszállott
11. Mi már nem hisszük el
12. Nem az, ami megöl
13. Őszintén
14. Patkánymese
15. Sebek
16. Sohase vár
17. Dühös nemzedék

forrás: www.passzio.hu

Ízelítő a Fejbőr bemutatkozó, Mai Honfoglalók című anyagából

  2010.04.02. 18:37

"Katt a szövegre majd az ingyenes majd a nem élek vele! Sok sikert! :)" Mazula Imre (gitár)

A Keménymagról

  2010.03.29. 22:15

"Keménymag címmel, március 22-én jelent meg a Hadak Útja kiadónál a Romantikus Erőszak új CD-je. Az új RomEr album védjegyei, a táncba hívó magyar dudaszó és a futball lelátók kórusai sokkal inkább megjelennek itt, mint bármelyik korábbi lemezen. Vannak klasszikus Oi! (Készenléti, Csatadal, Szurkolj és háborúzz) és népzenésebb témák (Kilenc zsandár, Régen volt megint lesz), de a végeredmény minden esetben: RomEr." - olvasható majdnem pontosan így a zenekar honlapján.

Április elsején jelenik meg az Örökké című Lord album

  2010.03.29. 22:07

Április elsején jelenik meg a szombathelyi brigád új, Örökké című nagylemeze a következő nótákkal:
01. Más az élet
02. Neked soha nem elég
03. Lépjük át a múltat
04. A múlt megtalál (A Vándorhoz)
05. Félve, de élek
06. Próbáld meg újra
07. Engem ne várjatok
08. Adj egy félórát
09. Hívnak a fények
10. Képzeld el
11. Örökké
12. Játszom, míg élek
13. Ne hazudj szépet

 A lemez limitált első szériájához a zenekar 2008-as sitkei koncertjének DVD felvétele jár. (Számlista a Továbbra kattintva.) Valamint az új lemezzel együttes, a zenekari honlapon keresztüli megrendelés esetén az Örökké grafikáját magukon viselő pólók 50%-os árengedménnyel vásárolhatók!
Dedikálás a megjelenés napján, április 1-én 17 órakor a Hammer Zenebarlangban!

 

Ömlesztett külsős linkek

  2010.03.27. 20:29

Hungarica PECSÁ-s koncertbeszámoló
Interjú: Gellér Tamás (Avatar, ex-Parázsló Hamvak)
Interjú: Wéber Attila (ossian, ex-Sámán)
Interjú: Schuster Lóránt (P. Mobil)
Interjú: Rudán Joe (Pokolgép, Coda, ex-P. Mobil)
Interjú: Kukovecz Gábor (Pokolgép)
Interjú: Kalapács József (Kalapács, ex-Pokolgép)

A Mai Honfoglalók április 24.-én jelenik meg!

  2010.03.27. 20:10

Április 9.-én, pénteken, kerül megünneplésre Petrovity Zorán születésnapja a Josefina Blues Bell-ben.
Az esten fellép a Magozott Cseresznye és - természetesen - a Fejbőr.

Április 24.-én, szombaton, a (Magyarok Háza mellett levő) Nemzeti Kávézóban 14 órától sajtótájékoztatót, majd 15 órától közönségtalálkozót és dedikálást tart a Fejbőr zenekar. A helyszínen kapható lesz az aznap megjelenő első Fejbőr album, a Mai Honfoglalók.

Téglából még akkor sem lesz ember, ha ő alakítja leghitelesebben Koppányt

  2010.03.27. 18:36

Kevés annyira elszomorító dologról tud beszámolni egy zenei újság, mint az, hogy egy magas színvonalon játszó zenekar már bereklámozott, sokak által várt éltműsorozata mégsem kerül kiadásra. 9 CD-ről volt szó. Klasszikus albumokról, és soha nem hallott verziójú számokról. Olcsón. Amire az ember nemcsak vár, de vágyik. Erre régi tagok személyes sértődések okán elkezdik, és addig keverik a szart, míg a kezdeményezést el nem lehetetlenítik. Saját rajongótáborukat és életművüket köpve le ezzel. Ez nemcsak tisztességtelen, undorító, erkölcstelen, de magyar emberhez sem méltó.

Röviden

  2010.03.21. 13:16

Na, az a helyzet, hogy elkedtem gépelni a MagiCseris beszélgetést, lassan haladok vele, bár a fele már kész van. 3 oldal eddig. Hosszú és érdekes lesz.

A Fejbőrt még keverik. Majd jön.

Tehetségkutató Pécsett

  2010.03.16. 14:00

Újabb koncertdátummal bővültünk és valószínű a napokban
újabbak is jönnek! :-)

2010. április 9. péntek 23 óra 30 perc
Pécsi Est Café

Ez nem egyszerű fellépés lesz, hiszen szakmai zsűri is
végignézi, hogy mit produkálunk és nagyon sok zenekart
versenyeztetve választják ki azokat a szerencsés
csapatokat, akik felléphetnek a Sziget idei fesztiválján.
Ezért kérünk mindenkit aki mer ránk áldozni 30 percet
(ennyi a játékidő) az jöjjön el és befolyásolja a zsűrit
azzal, hogy jól érzi magát velünk!

A műsor a következő lesz:

- Intro
- Fantom
- Én vagyok a gonosz
- Boszorkányéj
- Budapest fényei
- Az utolsó dal

Válogatáslemez nyár elejére

  2010.03.13. 17:19

A zenekar honlapján jelent meg a következő információ: "Az új lemez csúszni fog. Felkértek minket egy feladatra és azzal kell foglalkoznunk. Viszont annyit meg tudunk tenni, hogy a válogatás lemezre felrakunk az új nóták közül párat. Remélhetőleg nyár elejére meglesz... Ez lett a végeredmény:
OI!
SKINHEADLÁNYOK
ÚJ NEMZEDÉK
MEGTÖRTÉNT
ÁRPÁD NÉPE
ITT MINDENKI MAGYAYAR LESZ
LÁTHATATLAN HATALOM
NEM FÉLÜNK
VALAKI LAPUL A SÖTÉTBEN
A VÉGZET OLTÁRA
SZÓL A TÁLTOS
MINDENEM RÓLA SZÓL
1983
CSAK AMI JÁR
MINDENTUDÁS NÉPE
RABNÓTA
CSENDES POLGÁRHÁBORÚT
+ KB. 3 ÚJ NÓTA"

Jön, jön, jön... a FEJBŐR!

  2010.03.12. 10:53

Az album, melyben Zorán élete legjobb énekteljesítményével leénekli a csillagokat az égről, várhatóan április elején ölt korong alakú formát. A 10 számos lemezt sok népi hangszer, női vokál, kórus gazdagítja, hangulatában egy Csodaszarvas-Turulmadár jellegű tipikus Fejbőr anyagot vehet kézbe az, akiben van annyi tisztesség, hogy megvegye. A Mai Honfoglalókra felkerült egy régi dal is, melynek címe Fehér Karácsony. Átdolgozott szöveget kapott, és zeneileg keményen fel lett turbózva, szerintem nagyon jó lett, a lemez - amibe az interjú után volt szerencsém belehallgatni - pedig
a XXI. század legfontosabb és legjobb magyar rockzenei anyaga lesz!

Nem sokára a portálra felkerül eddgi 2 éves működésünk legfontosabb cikke, amely egy interjú
Mazula Imrével és Petrovity Zoránnal!

Aminek Moby Dick-ként kellett volna megjelennie

  2010.03.12. 10:37

Április elején jelenik meg a Moby Dick énekes/gitáros Schmiedl Tamás az anyazenekarhoz nagyon hasonló zenét játszó
Bloody Roots nevű projektjének bemutatkozó albuma, az Isten kezében. A lemez 1999 forintos áron lesz kapható.
Addigis az zenekar feltett 5 dalrészletet az oldalára, melyekbe bele lehet hallgatni. Szerintem érdemes!

Az új felállás hírei

  2010.03.07. 14:00

1. Vámos Zsolt gitáros HARD zenekarba való távozása után is marad a Mobilmániában a kétgitáros felállás. Kozma Tamás mellé Szentkirályi János került.
2. Vikidál Gyula 2010-ben nem lesz jelen a összes koncerten, csak ott, ahol a zenekar a honlapján feltünteti.
3. Új dobos csatlakozott a bandához Donászy Tibor (ex-Beatrice, ex-EDDA Művek, ex-P. Mobil, ex-TRB) személyében.
4. A zenekar március 27.-én a székesfehérvári Fezen klubban mutatkozik be. Előzenekar a Mániával (Rudán Joe kivételével) azonos felállású the Rock Band lesz.

Jászok, kunok, magyarok - Interjú

  2010.03.06. 23:08

Beszélgetés a Jászmagyarok zenekar millió hangszeren játszó énekesével, az alapító Bánfi "Bobo" Ferenccel, melyben átveséztünk majdnem minden kérdést a napokban megjelenő bemutatkozó nagylemezzel kapcsolatban.

"Ha igazságtalanságot látok gyönyörű kis hazámban akkor a vérem lázad, s lázítja szavaimat" - Interjú

  2010.03.06. 21:52

Beszélgetés a Csak Így Tovább zenekar alapító énekesével, Papp "Füles" Attilával
aktualitásokról, CSÍT-táborról, lemezekről, emberi értékekről...

Újabb letölhető album!

  2010.03.02. 21:10

"A végzet kardja lemez minőségén megpróbáltunk javítani, ami nem volt egyszerű mert nincs meg sávonként. Kicsit dinamikusabb, és hangosabb lett az anyag, de természetesen csodát nem lehetett vele csinálni. A lemez javított verzióját teljes egészében letölthetitek a letöltések menüpontban, úgy mint a Láss tisztán albumot.

Örömmel tudatjuk, hogy elkészültek a Stratégia pólók (két fajta), amit megvásárolhattok a honlapunkon keresztül,
valamint a nemzetipolo.hu-n." - olvasható a honlapjukon.

Interjúk

  2010.03.02. 20:48

Interjú Bese Botond RomEr-dudással

Interjú Mazuval és Zoránnal

Jótékonysági koncert

  2010.03.02. 20:44

"Április 24.-én Csolnokon együtt játszunk a Dévával és a Csillagösvénnyel jótékonysági koncertet a Csolnoki Trianon emlékmű felújítására!" - jutatta el hozzánk az üzenetet Papp Attila CSÍT-énekes.

Fejbőr: Felvették

  2010.02.21. 00:40

A derült égből meglepetésként lecsapó albummal kapcsolatos aktuális hír, hogy befejeződött a 11 számos Mai Honfoglalók című lemez felvétele, már csak a keverés és a masterezés van hátra. Valszeg áprilisban jön majd ki.

Addigis figyelmetekbe ajánljuk a március 13.-ai Crazy Mamás "régi idők (1992-93) emlékére" szervezett
Cserkó, Fejbőr, Oi-Kor és ÓF&Ramon koncertet 2000 ft-ért este nyolctól.

Másrészről komoly háttérmunkák indultak be mostanában, melyek gyümölcseit majd lassacskán
remélhetőleg le is aratjuk! Ígérem, érdemes lesz visszanézni a jövőben is!

A három csapás várható programja

  2010.02.14. 16:57

Mint ismeretes a P. Mobil zenekar idén tavasszal 3 Jozefina Blues Bell-i koncerttel mutatja be új felállását és új programját a közönségnek. Továbbiakban a febr. 13.-i program és a későbbi ígéretek.

A zenekar honlapján bele lehet hallgatni!

  2010.02.14. 16:51
Folytatódik a P.Mobil életmű sorozat – Húsvétra itt vannak a további fejezetek CD-n a magyar hardrock zenekar történetéből! A tavalyi mérleget elkészítve kijelenthető, hogy egyértelmű sikertörténet a P.Mobil karácsonyi kiadványdömpingje. Így az életmű feldolgozása halad tovább a „mobili” úton, most újabb három CD-packot tudhat magáénak, aki kíváncsi a negyven éves zenekar élettörténetére. Ezúttal három tripla (!) CD eleveníti fel a Mobil aranyéveit, így – sorrendben - a Vikidál-korszakot, a Tunyogi-éveket, valamint a Rudán-érát felölelő időszak (ha belegondolunk, csaknem a teljes Mobil életmű) kerül terítékre.

2010.02.13. Diesel Club - Dalriada&Fajkusz Banda

  2010.02.14. 16:43

A kiváló hangulatú koncerten a következő dalok hangzottak el.

01. Intro
02. Búcsúzó
03. A nap és a szél háza
04. Védj meg láng! 1. rész
05. Védj meg láng!
06. Hazatérés
07. Szentföld
08. Téli ének
09. Égi madár
10. Tűzhozó
11. Tavasz dala
12. János pap országa
13. Ágnes asszony 1.
14. Ágnes asszony 2.
15. Szent László 1.
16. Szent László 2.
17. Bor vitéz
18. Szondi két apródja 1.
19. A walesi bárdok 1.
20. A walesi bárdok 2.
21. Zách Klára

Akik nem a Stratovarius, mégis játszhatnak Tolkkival

  2010.02.14. 16:35

A Tűzmadár zenekar április 9.-én a Diesel klubban lép fel a nemzetközi metálzenei élet egyik legemblematikusabb figurájával, az egykori Stratovarius főnökkel, és Revolution Renaissance alapítóval, a finn Timo Tolkkival. Állítólag 12 Stratovarius dal fog elhangozni ezzel a felállással. A koncert előtt Tolkki gitárkurzust tart.

Másrészt pedig készül az Álmok c. 3. album, várható megjelenés: 2010. (Igen, ez van most.)

Stúdióban a Fejbőr!

  2010.02.14. 16:26

Zorán beszámolója, a Tőle megszokott humorral. :)

Interjúk

  2010.02.14. 16:24

Kukovecz Gábor (Pokolgép) egyik

Kukovecz Gábor (Pokolgép) másik

Molics Zsolt (Cool Head Klan)

 

Véres Gyökerek

  2010.02.01. 20:33

"Január 4-én a soproni MD Stúdióban megkezdtük a Bloody Roots album stúdiómunkálatait.
A tavasszal megjelenő albumhoz 13 dalt rögzítünk."
adta hírül a zenekar weboldala.

Köszönet

  2010.02.01. 20:16

"Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy ilyen sokan szavaztatok a válogatás cd kapcsán. Körülbelül 14, a legtöbb szavazatot elért dal kerül majd fel a lemezre....." írta Zalavári László, az Oi-Kor basszusgitárosa.

Tervek

  2010.02.01. 20:09

"A banda tavaly új CD-vel és két telt házas Wigwam koncerttel ünnepelte 15 éves jubileumi évét, de a napokban egy spéci, idehaza manapság különlegességnek számító, négy nótás korlátozott példányszámú bakelit kislemezzel jelentkeznek, márciusban 20-án pedig jön az új album: a Keménymag, amiről ezúttal sem hiányzik majd a RomEr védjegyévé vált táncra hívó magyar dudaszó és a futball lelátók kórusai. A 10 dalt és egy intrót tartalmazó CD március 20-án jön majd ki a Hadak Útja kiadónál. Néhány számcím: Óóólé, Ereszd be a tótot (kiver a házadból), Kilenc zsandár, Készenléti, Esik eső, Szurkolj és háborúzz! Pár új dal már el is hangzik majd a február 19-ei lemezelőzetes koncerten Budapesten, a népligeti Diesel klubban." olvasható a zenekar honlapján.

Csökkent az arany- és platinalemez kritériuma

  2010.01.29. 14:41

4 év után 2010. január 1.-jén a MAHASZ újra csükkentette az arany- és platinalemezhez szükséges eladott albumszámot. Eddig 7.500 példánynak kellett elfogyni egy albumból az aranyhoz, és 15.000-nek a platinához. Most a határ 5.000 illetve 10.000 darab lett. A változtatás csak a magyar anyagokra vonatkozik, a külföldieknek ugyanúgy 3.000 ill. 6.000 darabot kell eladni ugyanehhez a díjhoz. Érdekesség, hogy a lemezeladás csúcskorában (1992 előtt) még 100.000 eladott példány volt az aranylemez, 200.000 a platina, és 400.000 volt a gyémánt (mely 1997-ben megszűnt) korlátja.

Szólóznak

  2010.01.28. 19:09

Csiszér Leventének, a Kárpátia zenekar gitárosának most januárban jelent meg a szólóalbuma. Már kapható.

Leczó Szilveszternek, az Arcok billentyűsének instrumentális szólóalbuma szintén nemrég jött ki.

 

Készül a Fejbőr lemez

  2010.01.28. 18:34

"Örömmel tudatjuk Veletek, hogy megkezdődtek az új Fejbőr anyag munkálatai! Jelenleg ezerrel próbáljuk a nótákat, és a jövő hét végén elkezdjük a felvételeket. A zenéket és a szövegeket Zorkó szerezte teljes egészében, tehát témájukban, hangulatukban, a régieket követik majd. A hangszerelést is Ő vállalta magára, hiszen a fejében már őssze is állt az egész anyag. Most próbálja beleverni a "buta kis" fejünkbe az érzéseit. A művészetet a sok-sok népi hangszer képviseli majd, amelyek most is szerves részei lesznek a hanghordozónak. A nyers ösztönös hangzást mi szolgáltatjuk. (...) Előreláthatólag áprilisban jelenik majd meg a lemez, a bemutató koncert pedig a Magyar Szigeten lesz" árulta el Czeróczky "Ceka" József gitáros

Átszerveződik a Beatrice

  2010.01.28. 18:29

A Beatrice zenekar átszerveződő stádiumban, melyről a zenekarvezető Nagy Feró közleménye a továbbiakban olvasható.

Rövidhír, mely interjút takar

  2010.01.28. 18:24

"Egy kis olvasnivaló: katt ide!"

Február 13. Budapest, Diesel Club

  2010.01.28. 18:21

Az „Őszi-Téli Vigadalom 2009-2010” turné záróállomása egyben a banda tavaly szeptemberben megjelent Arany-album lemezének bemutató koncertje is lesz. Ezért természetesen az albumon vendégeskedő Fajkusz Banda népzenészei is erősítik majd a produkciót, és élőben soha, vagy ritkán hallott dalok csendülnek fel a már jól ismert nóták mellett. Ebben lehet nekik segíteni, úgy, hogy e-mailben a három kedvenc Dalriada nótát kell elküldeni, és a legtöbb szavazatot kapott dalok biztosan a 2 órás műsor részét fogják képezni. A szavazás február 5. pénteken zárul, egy e-mail címről csak egyszer lehet szavazni! Ahova elküldheted voksodat: zenekar@dalriada.hu

20 koncerttel és kiadványokkal ünnepli 20. születésnapját az Akela

  2010.01.07. 21:12

A tavalyi évben inaktív zenekar idén 20 éves, és ezt természetesen meg fogják ünnepelni. Részletekért kattints.

Nincs tovább Gyöngyvér

  2010.01.07. 20:48

 A dunaújvárosi gótikus metál banda öt év zenélés és három nagylemez után oszlott fel. Közleményükért menj tovább.

Tavaly évvége fontosabb cikkei

  2010.01.07. 20:47

Akusztikus album és lemezbemutató a PECSÁ-ban

  2009.12.18. 09:50  

 

A zenekar megtartva tavalyi szokását idén is nagy, az NJA-t segítő koncertre hívja közönségét. A 2010. március hó 20.-án a budapesti Petőfi Csarnokban megtartandó koncert egyúttal a Nincs más föld, nincs más ég című 3. nagylemez bemutatója lesz egyben. A bulira jegyet váltani ismételten albumon keresztül lehet, hiszen most kiadtak egy Balladák című 9  számú lemezt, melyen  banda összes akusztikus dala található, természetesen ebbe egy új is belatartozik. (Vérrel szentelt föld, Ide születtem, Adjon az Isten, Villám sújtson, Büszkén és szabadon, A Szabadság betűi, Adjunk esélyt, Mindent vissza, Nemzeti dal.) A koncert vendégei lesznek: Sólymok fészke (Kalapács József akusztikus zenekara, Palmetta, Gaudi-Nagy Tamás zenekara, Gőbl Gábor és Varga Miklós. A CD&jegy kombó ára 2990 ft, a helyszínen majd 3490 ft lesz.

A dolog talán legnagyobb érdekessége, hogy a PECSÁ-ban a 2002-ben betiltott Fehér Karácsony óta nem léphetett fel nemzeti rock zenekar. Reméljük, a Hungarica tette egy folyamat kezdete lesz!

 

Újra aktív a Dinamit

  2009.12.18. 09:32  

A nyáron derült ki, hogy a Dinamit zenekar 28 év után folytatja a zenélést. Most pedig hírek keltek szárnyra nagyobb turnéról, új dalokról, lemezről. Bemutatkozó koncertjük december 28.-án Szombathelyen lesz, ahol a Lord és az Ossian társaságában játszanak.

Az újjáalakult zenekar sajnos nem teljesen ujjáalakult, hiszen Németh Alajos basszer (Bikini, ex-Mini) és Vikidál Gyula énekes (Mobilmánia, ex-P. Mobil) főzenekaruk miatt nem vállalták a munkát, így helyüket mások töltik be. Az énekes Kálmán György lesz, aki eddig a Pandora zenekarral játszott P. Box, P. Mobil, Dinamit számokat, a basszusgitáron pedig Zselecz László, egy régi Eddás fog játszani. Az új felállású zenekar elkészített egy demofelvételt amely egyveleg a régi dalokból (letölthető itt). A felállás pedig:

Németh Gábor (SBB, ex-Skorpió, ex-P. Mobil) - dobok
Papp Gyula (P. Mobil, ex-Skorpió) - billentyűk
Szűcs Antal Gábor (ex-Skorpió) - szólógitár
Zselenc László (ex-Edda Művek, ex-P. Box) - basszusgitár
Kálmán György (ex-Pandora) - ének

Tavaly évvége fontosabb cikkei

  2010.01.07. 20:45

Az új felállás

  2009.12.31. 00:39  

 

Baranyi László ének
Papp Gyula billentyű
Sárvári Vilmos szólógitár
Schuster Lóránt
Szebelédi Zsolt dob
Tarnai Dániel basszusgitár

 

Átalakulóban a CSÍT

  2009.12.31. 00:38   

 

A komlói székhelyű kiváló hard rock csapatból sajnos épp a hó folyamán lépett ki Zsiborás (Zsibi) György gitáros, Borbás (Steve) István billentyűs, és Friskó (Fidó) Péter basszugitáros, de már meg is van az első új tag, aki nem is akárki, hiszen a CSÍT billentyűse ezentúl Szepesi (Ricsosz) Richárd (Avatar, ex-Szkítia) lesz! A mai Toxicos koncertet a banda már Vele nyomja!

Érdekesség, hogy a távozók közül Zsibi és Steve a Lord egykori alapító basszusgitárosa Vida Ferenc
vezette Vida Rock Bandbe igazolt!

 

Koncertbeszámoló - Magozott Cseresznye XX. születésnapi koncert

  2009.12.28. 19:41  

 

Ott voltam, láttam, rendkívül élveztem, és most le is írtam.
Fogadjátok szeretettel!

 

Lemez-helyzet

  2009.12.18. 10:07  

 

Örömmel tudjatjuk a hírt, hogy a zenekar Éberálom albuma aranylemez lett! Mint ismeretes ez a díj 7500 eladott korong utána jár, amiről szerintem mindenki elismerheti, hogy rendkívüli teljesítmény! Gratulálunk a zenekarnak, és mindazoknak, akik megvásárolták az albumot!

"Miután az Ismeretlen Ismerős című produkcióból a közönség csak kettőt láthatott (Budapest, Szombathely), úgy gondoltuk, talán hiánypótló lehet egy DVD, melyen a budapesti előadás látható. A felvételt a XII. kerületi televízió rögzítette, s ezt nem kevés utómunkával sikerült olyan szintre hozni, hogy immáron mindenki számára, aki élőben nem láthatta, felejthetetlen élményt nyújthat. A DVD tartalmaz még egy soha nem látott interjút Attilával. A DVD megvásárolható a Fehérlófia könyvesboltban (Budapest, VIII. József krt. 44.) és a Mind-Zene Zeneáruházban (Budapest, V. Vámház krt. 4.), valamint megrendelhető az ismeros.hangoskonyv@gmail.com címen 3.200 Ft-os kedvezményes áron. Figyelem! Az ár - amely internetes rendelés esetén értendő - nem tartalmazza a postaköltséget, melynek összege a megrendelt példányok számától függ." Ismerős Arcok

 

Nem lesz koncertlemez

  2009.12.18. 10:00  

 

Talán még van, aki emlékszik rá, de tavasszal beszámoltunk egy ápr. 17.-ei Csili művházas MagiCseri koncertről, annak az apropóján, hogy rögzítik. Nos, rögzítették, de a hanganyag rendkívül rossz minőségű lett és nem is lehet felhasználni. Úgyhogy mindazoknak, akik otthon szeretnének Magozott Cseresznye koncerten lenni, sajnos még várniuk kell egy darabig... Aki pedig új dalokat szeretne hallani, annak pedig kevesebbet kell majd várni.

 
A XXI. sz. képe

Fluor és Zorán

 
Zenekarok
 
Szórakozóhelyek
 
Társoldalak
 

Az ASZTRO-suli mindenkit Szeretettel vár. Tanuld meg az asztrológiát a saját horoszkópod elemzésével -TELJESEN INGYEN!    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon akció! Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Párkapcsolati elemzés 2000 Ft. katt!    *****    Szereted a humort, jó zenéket? Szeretnél ilyen mûsorban részt venni? Keress oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Hírek a folytatásról - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed -    *****    LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT * LORDE * ISMERD MEG TE IS * LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT